42.1
42.2
42.3
42.4
42.5
42.6
42.7
42.8
42.9
42.10
42.11
42.12
42.13
42.14
42.15
42.16
42.17
42.18
42.19
42.20
42.21
42.22
42.23
42.24
42.25
42.26
42.27
42.28
42.29
42.30
42.31
42.32
42.33
42.34
42.35
42.36
42.37
42.38
Ἰδὼν δὲ Ιακωβ ὅτι ἔστιν πρᾶσις ἐν Αἰγύπτῳ, εἶπεν τοῖς υἱοῖς αὐτοῦ Ἵνα τί ῥᾳθυμεῖτε;
ἰδοὺ ἀκήκοα ὅτι ἔστιν σῖτος ἐν Αἰγύπτῳ· κατάβητε ἐκεῖ καὶ πρίασθε ἡμῖν μικρὰ βρώματα, ἵνα ζῶμεν καὶ μὴ ἀποθάνωμεν.
κατέβησαν δὲ οἱ ἀδελφοὶ Ιωσηφ οἱ δέκα πρίασθαι σῖτον ἐξ Αἰγύπτου·
τὸν δὲ Βενιαμιν τὸν ἀδελφὸν Ιωσηφ οὐκ ἀπέστειλεν μετὰ τῶν ἀδελφῶν αὐτοῦ· εἶπεν γάρ Μήποτε συμβῇ αὐτῷ μαλακία.
Ἦλθον δὲ οἱ υἱοὶ Ισραηλ ἀγοράζειν μετὰ τῶν ἐρχομένων· ἦν γὰρ ὁ λιμὸς ἐν γῇ Χανααν.
Ιωσηφ δὲ ἦν ἄρχων τῆς γῆς, οὗτος ἐπώλει παντὶ τῷ λαῷ τῆς γῆς· ἐλθόντες δὲ οἱ ἀδελφοὶ Ιωσηφ προσεκύνησαν αὐτῷ ἐπὶ πρόσωπον ἐπὶ τὴν γῆν.
ἰδὼν δὲ Ιωσηφ τοὺς ἀδελφοὺς αὐτοῦ ἐπέγνω καὶ ἠλλοτριοῦτο ἀπ’ αὐτῶν καὶ ἐλάλησεν αὐτοῖς σκληρὰ καὶ εἶπεν αὐτοῖς Πόθεν ἥκατε; οἱ δὲ εἶπαν Ἐκ γῆς Χανααν ἀγοράσαι βρώματα.
ἐπέγνω δὲ Ιωσηφ τοὺς ἀδελφοὺς αὐτοῦ, αὐτοὶ δὲ οὐκ ἐπέγνωσαν αὐτόν.
καὶ ἐμνήσθη Ιωσηφ τῶν ἐνυπνίων, ὧν εἶδεν αὐτός, καὶ εἶπεν αὐτοῖς Κατάσκοποί ἐστε· κατανοῆσαι τὰ ἴχνη τῆς χώρας ἥκατε.
οἱ δὲ εἶπαν Οὐχί, κύριε· οἱ παῖδές σου ἤλθομεν πρίασθαι βρώματα·
πάντες ἐσμὲν υἱοὶ ἑνὸς ἀνθρώπου· εἰρηνικοί ἐσμεν, οὐκ εἰσὶν οἱ παῖδές σου κατάσκοποι.
εἶπεν δὲ αὐτοῖς Οὐχί, ἀλλὰ τὰ ἴχνη τῆς γῆς ἤλθατε ἰδεῖν.
οἱ δὲ εἶπαν Δώδεκά ἐσμεν οἱ παῖδές σου ἀδελφοὶ ἐν γῇ Χανααν, καὶ ἰδοὺ ὁ νεώτερος μετὰ τοῦ πατρὸς ἡμῶν σήμερον, ὁ δὲ ἕτερος οὐχ ὑπάρχει.
εἶπεν δὲ αὐτοῖς Ιωσηφ Τοῦτό ἐστιν, ὃ εἴρηκα ὑμῖν λέγων ὅτι Κατάσκοποί ἐστε·
ἐν τούτῳ φανεῖσθε· νὴ τὴν ὑγίειαν Φαραω, οὐ μὴ ἐξέλθητε ἐντεῦθεν, ἐὰν μὴ ὁ ἀδελφὸς ὑμῶν ὁ νεώτερος ἔλθῃ ὧδε.
ἀποστείλατε ἐξ ὑμῶν ἕνα καὶ λάβετε τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν, ὑμεῖς δὲ ἀπάχθητε ἕως τοῦ φανερὰ γενέσθαι τὰ ῥήματα ὑμῶν, εἰ ἀληθεύετε ἢ οὔ· εἰ δὲ μή, νὴ τὴν ὑγίειαν Φαραω, ἦ μὴν κατάσκοποί ἐστε.
καὶ ἔθετο αὐτοὺς ἐν φυλακῇ ἡμέρας τρεῖς.
Εἶπεν δὲ αὐτοῖς τῇ ἡμέρᾳ τῇ τρίτῃ Τοῦτο ποιήσατε καὶ ζήσεσθε – τὸν θεὸν γὰρ ἐγὼ φοβοῦμαι – ·
εἰ εἰρηνικοί ἐστε, ἀδελφὸς ὑμῶν εἷς κατασχεθήτω ἐν τῇ φυλακῇ, αὐτοὶ δὲ βαδίσατε καὶ ἀπαγάγετε τὸν ἀγορασμὸν τῆς σιτοδοσίας ὑμῶν
καὶ τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν τὸν νεώτερον ἀγάγετε πρός με, καὶ πιστευθήσονται τὰ ῥήματα ὑμῶν· εἰ δὲ μή, ἀποθανεῖσθε. ἐποίησαν δὲ οὕτως. –
καὶ εἶπεν ἕκαστος πρὸς τὸν ἀδελφὸν αὐτοῦ Ναί· ἐν ἁμαρτίᾳ γάρ ἐσμεν περὶ τοῦ ἀδελφοῦ ἡμῶν, ὅτι ὑπερείδομεν τὴν θλῖψιν τῆς ψυχῆς αὐτοῦ, ὅτε κατεδέετο ἡμῶν, καὶ οὐκ εἰσηκούσαμεν αὐτοῦ· ἕνεκεν τούτου ἐπῆλθεν ἐφ’ ἡμᾶς ἡ θλῖψις αὕτη.
ἀποκριθεὶς δὲ Ρουβην εἶπεν αὐτοῖς Οὐκ ἐλάλησα ὑμῖν λέγων Μὴ ἀδικήσητε τὸ παιδάριον; καὶ οὐκ εἰσηκούσατέ μου· καὶ ἰδοὺ τὸ αἷμα αὐτοῦ ἐκζητεῖται.
αὐτοὶ δὲ οὐκ ᾔδεισαν ὅτι ἀκούει Ιωσηφ· ὁ γὰρ ἑρμηνευτὴς ἀνὰ μέσον αὐτῶν ἦν.
ἀποστραφεὶς δὲ ἀπ’ αὐτῶν ἔκλαυσεν Ιωσηφ. – καὶ πάλιν προσῆλθεν πρὸς αὐτοὺς καὶ εἶπεν αὐτοῖς καὶ ἔλαβεν τὸν Συμεων ἀπ’ αὐτῶν καὶ ἔδησεν αὐτὸν ἐναντίον αὐτῶν.
ἐνετείλατο δὲ Ιωσηφ ἐμπλῆσαι τὰ ἀγγεῖα αὐτῶν σίτου καὶ ἀποδοῦναι τὸ ἀργύριον ἑκάστου εἰς τὸν σάκκον αὐτοῦ καὶ δοῦναι αὐτοῖς ἐπισιτισμὸν εἰς τὴν ὁδόν. καὶ ἐγενήθη αὐτοῖς οὕτως.
καὶ ἐπιθέντες τὸν σῖτον ἐπὶ τοὺς ὄνους αὐτῶν ἀπῆλθον ἐκεῖθεν. –
λύσας δὲ εἷς τὸν μάρσιππον αὐτοῦ δοῦναι χορτάσματα τοῖς ὄνοις αὐτοῦ, οὗ κατέλυσαν, εἶδεν τὸν δεσμὸν τοῦ ἀργυρίου αὐτοῦ, καὶ ἦν ἐπάνω τοῦ στόματος τοῦ μαρσίππου·
καὶ εἶπεν τοῖς ἀδελφοῖς αὐτοῦ Ἀπεδόθη μοι τὸ ἀργύριον, καὶ ἰδοὺ τοῦτο ἐν τῷ μαρσίππῳ μου. καὶ ἐξέστη ἡ καρδία αὐτῶν, καὶ ἐταράχθησαν πρὸς ἀλλήλους λέγοντες Τί τοῦτο ἐποίησεν ὁ θεὸς ἡμῖν;
Ἦλθον δὲ πρὸς Ιακωβ τὸν πατέρα αὐτῶν εἰς γῆν Χανααν καὶ ἀπήγγειλαν αὐτῷ πάντα τὰ συμβάντα αὐτοῖς λέγοντες
Λελάληκεν ὁ ἄνθρωπος ὁ κύριος τῆς γῆς πρὸς ἡμᾶς σκληρὰ καὶ ἔθετο ἡμᾶς ἐν φυλακῇ ὡς κατασκοπεύοντας τὴν γῆν.
εἴπαμεν δὲ αὐτῷ Εἰρηνικοί ἐσμεν, οὔκ ἐσμεν κατάσκοποι·
δώδεκα ἀδελφοί ἐσμεν, υἱοὶ τοῦ πατρὸς ἡμῶν· ὁ εἷς οὐχ ὑπάρχει, ὁ δὲ μικρότερος μετὰ τοῦ πατρὸς ἡμῶν σήμερον ἐν γῇ Χανααν.
εἶπεν δὲ ἡμῖν ὁ ἄνθρωπος ὁ κύριος τῆς γῆς Ἐν τούτῳ γνώσομαι ὅτι εἰρηνικοί ἐστε· ἀδελφὸν ἕνα ἄφετε ὧδε μετ’ ἐμοῦ, τὸν δὲ ἀγορασμὸν τῆς σιτοδοσίας τοῦ οἴκου ὑμῶν λαβόντες ἀπέλθατε
καὶ ἀγάγετε πρός με τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν τὸν νεώτερον, καὶ γνώσομαι ὅτι οὐ κατάσκοποί ἐστε, ἀλλ’ ὅτι εἰρηνικοί ἐστε, καὶ τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν ἀποδώσω ὑμῖν, καὶ τῇ γῇ ἐμπορεύεσθε.
ἐγένετο δὲ ἐν τῷ κατακενοῦν αὐτοὺς τοὺς σάκκους αὐτῶν καὶ ἦν ἑκάστου ὁ δεσμὸς τοῦ ἀργυρίου ἐν τῷ σάκκῳ αὐτῶν· καὶ εἶδον τοὺς δεσμοὺς τοῦ ἀργυρίου αὐτῶν, αὐτοὶ καὶ ὁ πατὴρ αὐτῶν, καὶ ἐφοβήθησαν.
εἶπεν δὲ αὐτοῖς Ιακωβ ὁ πατὴρ αὐτῶν Ἐμὲ ἠτεκνώσατε· Ιωσηφ οὐκ ἔστιν, Συμεων οὐκ ἔστιν, καὶ τὸν Βενιαμιν λήμψεσθε· ἐπ’ ἐμὲ ἐγένετο πάντα ταῦτα.
εἶπεν δὲ Ρουβην τῷ πατρὶ αὐτοῦ λέγων Τοὺς δύο υἱούς μου ἀπόκτεινον, ἐὰν μὴ ἀγάγω αὐτὸν πρὸς σέ δὸς αὐτὸν εἰς τὴν χεῖρά μου, κἀγὼ ἀνάξω αὐτὸν πρὸς σέ.
ὁ δὲ εἶπεν Οὐ καταβήσεται ὁ υἱός μου μεθ’ ὑμῶν, ὅτι ὁ ἀδελφὸς αὐτοῦ ἀπέθανεν καὶ αὐτὸς μόνος καταλέλειπται· καὶ συμβήσεται αὐτὸν μαλακισθῆναι ἐν τῇ ὁδῷ, ᾗ ἂν πορεύησθε, καὶ κατάξετέ μου τὸ γῆρας μετὰ λύπης εἰς ᾅδου.
Ви́дѣвъ же і҆а́кѡвъ, ꙗ҆́кѡ кꙋ́плѧ є҆́сть (пшени́цы) во є҆гѵ́птѣ, речѐ сынѡ́мъ свои̑мъ: почто̀ не радитѐ;
сѐ, слы́шахъ, ꙗ҆́кѡ є҆́сть пшени́ца во є҆гѵ́птѣ: и҆ди́те та́мѡ и҆ кꙋпи́те на́мъ ма́лѡ пи́щи, да жи́ви бꙋ́демъ и҆ не ᲂу҆́мремъ.
И҆до́ша же бра́тїѧ і҆ѡ́сифѡвы де́сѧть кꙋпи́ти пшени́цы во є҆гѵ́петъ.
Венїамі́на же, бра́та і҆ѡ́сифова, не ѿпꙋстѝ съ бра́тїею є҆гѡ̀, рече́ бо: да не когда̀ слꙋчи́тсѧ (на пꙋтѝ) є҆мꙋ̀ ѕло̀.
Прїидо́ша же сы́нове і҆и҃лєвы кꙋпи́ти съ приходѧ́щими: бѧ́ше бо гла́дъ въ землѝ ханаа́нстѣй.
І҆ѡ́сифъ же бѧ́ше кнѧ́зь землѝ: се́й продаѧ́ше всѣ̑мъ лю́демъ землѝ (тоѧ̀). Прише́дше же бра́тїѧ і҆ѡ́сифѡвы, поклони́шасѧ є҆мꙋ̀ лице́мъ до землѝ.
Ви́дѣвъ же і҆ѡ́сифъ бра́тїю свою̀, позна̀: и҆ ѿчꙋжда́шесѧ и҆́хъ, и҆ глаго́лаше и҆̀мъ же́стокѡ, и҆ речѐ и҆̀мъ: ѿкꙋ́дꙋ прїидо́сте; Ѻ҆ни́ же рѣ́ша: ѿ землѝ ханаа́нскїѧ кꙋпи́ти пи́щи.
Позна́ же і҆ѡ́сифъ бра́тїю свою̀: ѻ҆ни́ же не позна́ша є҆гѡ̀.
И҆ помѧнꙋ̀ і҆ѡ́сифъ сны̀ своѧ̑, ꙗ҆̀же ви́дѣ ѻ҆́нъ: и҆ речѐ и҆̀мъ: соглѧда̑таи є҆стѐ, соглѧ́дати пꙋті́й страны̀ (сеѧ̀) прїидо́сте.
Ѻ҆ни́ же рѣ́ша: нѝ, господи́не, рабѝ твоѝ прїидо́хомъ кꙋпи́ти пи́щи:
всѝ є҆смы̀ сы́нове є҆ди́нагѡ человѣ́ка: ми́рницы є҆смы̀, не сꙋ́ть рабѝ твоѝ соглѧда̑таи.
Рече́ же и҆̀мъ: нѝ, но пꙋти̑ землѝ (сеѧ̀) прїидо́сте соглѧ́дати.
Ѻ҆ни́ же рѣ́ша: двана́десѧть є҆смы̀ бра́тїѧ рабѝ твоѝ въ землѝ ханаа́ни: и҆ сѐ, ме́ньшїй (ѿ на́съ) со ѻ҆тце́мъ на́шимъ дне́сь, а҆ дрꙋга́гѡ нѣ́сть.
Рече́ же и҆̀мъ і҆ѡ́сифъ: сїѐ є҆́сть, є҆́же реко́хъ ва́мъ, глаго́лѧ, ꙗ҆́кѡ соглѧда̑таи є҆стѐ:
въ се́мъ ꙗ҆вите́сѧ: та́кѡ мѝ здра́вїѧ фараѡ́нѧ, не и҆зы́дете ѿсю́дꙋ, а҆́ще бра́тъ ва́шъ ме́ньшїй не прїи́детъ сѣ́мѡ:
посли́те ѿ себє̀ є҆ди́наго, и҆ возми́те бра́та ва́шего: вы́ же держи́ми бꙋ́дите, до́ндеже ꙗ҆́вѣ бꙋ́дꙋтъ словеса̀ ва̑ша, а҆́ще и҆́стинствꙋете, и҆лѝ нѝ: а҆́ще же нѝ, та́кѡ мѝ здра́вїѧ фараѡ́нѧ, вои́стиннꙋ соглѧда̑таи є҆стѐ.
И҆ дадѐ ѧ҆̀ под̾ стра́жꙋ на трѝ дни̑.
Рече́ же и҆̀мъ въ де́нь тре́тїй: сїѐ сотвори́те, и҆ жи́ви бꙋ́дете: бг҃а бо а҆́зъ бою́сѧ:
а҆́ще ми́рницы є҆стѐ, бра́тъ ва́шъ да ᲂу҆де́ржитсѧ є҆ди́нъ под̾ стра́жею: са́ми же и҆ди́те и҆ ѿвези́те кꙋ́пленꙋю пшени́цꙋ ва́шꙋ,
и҆ бра́та ва́шего ме́ньшаго приведи́те ко мнѣ̀, и҆ вѣ̑рна бꙋ́дꙋтъ словеса̀ ва̑ша: а҆́ще же нѝ, ᲂу҆́мрете. И҆ сотвори́ша та́кѡ.
И҆ речѐ кі́йждо къ бра́тꙋ своемꙋ̀: є҆́й, во грѣсѣ́хъ бо є҆смы̀ бра́та ра́ди на́шегѡ, ꙗ҆́кѡ презрѣ́хомъ скорбѣ́нїе дꙋшѝ є҆гѡ̀, є҆гда̀ молѧ́шесѧ на́мъ, и҆ не послꙋ́шахомъ є҆гѡ̀: и҆ сегѡ̀ ра́ди прїи́де на ны̀ скорбѣ́нїе сїѐ.
Ѿвѣща́въ же рꙋви́мъ, речѐ и҆̀мъ: не рѣ́хъ ли ва́мъ, глаго́лѧ: не преѡби́дите дѣ́тища; и҆ не послꙋ́шасте менѐ: и҆ сѐ, кро́вь є҆гѡ̀ взыскꙋ́етсѧ.
Ті́и же не вѣ́дѣша, ꙗ҆́кѡ разꙋмѣ́етъ і҆ѡ́сифъ: толма́чь бо междꙋ̀ и҆́ми бѧ́ше.
Ѿврати́всѧ же ѿ ни́хъ, пропла́касѧ і҆ѡ́сифъ: и҆ па́ки прїи́де къ ни̑мъ и҆ речѐ и҆̀мъ. И҆ поѧ̀ сѷмеѡ́на ѿ ни́хъ, и҆ свѧза̀ є҆го̀ пред̾ ни́ми.
Повелѣ́ же і҆ѡ́сифъ напо́лнити сосꙋ́ды и҆́хъ пшени́цы и҆ возврати́ти сребро̀ и҆́хъ комꙋ́ждо во вре́тище своѐ и҆ да́ти и҆̀мъ бра́шно на пꙋ́ть. И҆ бы́сть и҆̀мъ та́кѡ.
И҆ возложи́вше пшени́цꙋ на ѻ҆слы̀ своѧ̑, ѿидо́ша ѿтꙋ́дꙋ.
Ѿрѣши́въ же є҆ди́нъ вре́тище своѐ да́ти пи́щꙋ ѻ҆слѡ́мъ свои̑мъ, и҆дѣ́же ста́ша, и҆ ви́дѣ ᲂу҆́золъ сребра̀ своегѡ̀, и҆ бѣ̀ верхꙋ̀ ᲂу҆́стїѧ вре́тищнагѡ.
И҆ речѐ бра́тїи свое́й: возвращено́ ми є҆́сть сребро̀, и҆ сѐ, сїѐ во вре́тищи мое́мъ. И҆ ᲂу҆жасе́сѧ се́рдце и҆́хъ: и҆ возмѧто́шасѧ, дрꙋ́гъ ко дрꙋ́гꙋ глаго́люще: что̀ сїѐ сотворѝ бг҃ъ на́мъ;
Прїидо́ша же ко і҆а́кѡвꙋ, ѻ҆тцꙋ̀ своемꙋ̀, въ зе́млю ханаа́ню и҆ повѣ́даша є҆мꙋ̀ всѧ̑ слꙋчи̑вшаѧсѧ и҆̀мъ, глаго́люще:
глаго́ла мꙋ́жъ господи́нъ землѝ (ѻ҆́ныѧ) къ на́мъ же́стокѡ и҆ вве́рже на́съ въ темни́цꙋ, а҆́ки соглѧ́дающихъ зе́млю:
рѣ́хомъ же є҆мꙋ̀: ми́рницы є҆смы̀, нѣ́смы соглѧда̑таи:
двана́десѧть бра́тїѧ є҆смы̀, сы́нове ѻ҆тца̀ на́шегѡ: є҆ди́нагѡ нѣ́сть, а҆ ме́ньшїй со ѻ҆тце́мъ на́шимъ дне́сь въ землѝ ханаа́ни:
рече́ же на́мъ мꙋ́жъ господи́нъ землѝ (тоѧ̀): по семꙋ̀ ᲂу҆вѣ́мъ, ꙗ҆́кѡ ми́рницы є҆стѐ: бра́та є҆ди́наго ѡ҆ста́вите здѣ̀ ᲂу҆ менє̀, а҆ кꙋ́пленꙋю пшени́цꙋ до́мꙋ ва́шемꙋ взе́мше ѿиди́те
и҆ приведи́те ко мнѣ̀ бра́та ва́шего ме́ньшаго: и҆ ᲂу҆вѣ́мъ, ꙗ҆́кѡ не соглѧда̑таи є҆стѐ, но ꙗ҆́кѡ ми́рницы є҆стѐ: и҆ бра́та ва́шего ѿда́мъ ва́мъ, и҆ кꙋ́плю твори́те въ землѝ.
Бы́сть же є҆гда̀ и҆спразднѧ́хꙋ врє́тища своѧ̑, и҆ бѧ́ше ᲂу҆́золъ сребра̀ во вре́тищи коегѡ́ждо и҆́хъ: и҆ ви́дѣша ᲂу҆́злы сребра̀ своегѡ̀ са́ми и҆ ѻ҆те́цъ и҆́хъ, и҆ ᲂу҆боѧ́шасѧ.
Рече́ же и҆̀мъ і҆а́кѡвъ ѻ҆те́цъ и҆́хъ: менѐ безча́дна сотвори́сте: і҆ѡ́сифа нѣ́сть, сѷмеѡ́на нѣ́сть, и҆ венїамі́на ли по́ймете; на мѧ̀ бы́ша сїѧ̑ всѧ̑.
Рече́ же рꙋви́мъ ѻ҆тцꙋ̀ своемꙋ̀, глаго́лѧ: двои́хъ сынѡ́въ мои́хъ ᲂу҆бі́й, а҆́ще не приведꙋ̀ є҆гѡ̀ къ тебѣ̀: да́ждь є҆го̀ въ рꙋ́цѣ моѝ, и҆ а҆́зъ приведꙋ̀ є҆го̀ къ тебѣ̀.
Ѻ҆́нъ же речѐ: не по́йдетъ сы́нъ мо́й съ ва́ми, ꙗ҆́кѡ бра́тъ є҆гѡ̀ ᲂу҆́мре, и҆ то́й є҆ди́нъ ѡ҆ста̀: и҆ слꙋчи́тсѧ є҆мꙋ̀ ѕло̀ на пꙋтѝ, во́ньже а҆́ще по́йдете, и҆ сведе́те ста́рость мою̀ съ печа́лїю во а҆́дъ.
Audiens autem Iacob quod alimenta venderentur in Ae gypto, dixit filiis suis: " Quare aspicitis vos invicem?
Audivi quod triticum venumdetur in Aegypto; descendite et emite nobis necessaria, ut possimus vivere et non consumamur inopia ".
Descenderunt igitur fratres Ioseph decem, ut emerent frumenta in Aegypto,
Beniamin fratre Ioseph domi retento a Iacob, qui dixerat fratribus eius: Ne forte in itinere quidquam patiatur mali ".
Et ingressi sunt filii Israel terram Aegypti cum aliis, qui pergebant ad emendum. Erat autem fames in terra Chanaan.
Et Ioseph erat princeps in terra Aegypti, atque ad eius nutum frumenta populis vendebantur. Cumque venissent et adorassent eum fratres sui proni in terram,
et agnovisset eos, quasi ad alienos durius loquebatur interrogans eos: " Unde venistis? ". Qui responderunt: " De terra Chanaan, ut emamus victui necessaria ".
Et tamen fratres ipse cognoscens non est cognitus ab eis.
Recordatusque somniorum, quae aliquando viderat, ait ad eos: " Exploratores estis; ut videatis infirmiora terrae, venistis! ".
Qui dixerunt: " Non est ita, domine; sed servi tui venerunt, ut emerent cibos.
Omnes filii unius viri sumus; sinceri sumus, nec quidquam famuli tui machinantur mali ".
Quibus ille respondit: " Aliter est; immunita terrae huius considerare venistis! ".
At illi: " Duodecim, inquiunt, servi tui fratres sumus filii viri unius in terra Chanaan; minimus cum patre nostro est, alius non est super ".
" Hoc est, ait, quod locutus sum: exploratores estis!
Iam nunc experimentum vestri capiam: per salutem pharaonis, non egrediemini hinc, donec veniat frater vester minimus!
Mittite ex vobis unum, et adducat eum; vos autem eritis in vinculis, donec probentur, quae dixistis, utrum vera an falsa sint. Alioquin, per salutem pharaonis, exploratores estis! ".
Tradidit ergo illos custodiae tribus diebus.
Die autem tertio eductis de carcere, ait: " Facite, quae dixi, et vivetis; Deum enim timeo.
Si sinceri estis, frater vester unus ligetur in carcere; vos autem abite et ferte frumenta, quae emistis, in domos vestras,
et fratrem vestrum minimum ad me adducite, ut possim vestros probare sermones, et non moriamini ".Fecerunt, ut dixerat,
et locuti sunt ad invicem: " Merito haec patimur, quia peccavimus in fratrem nostrum videntes angustiam animae illius, cum deprecaretur nos, et non audivimus. Idcirco venit super nos ista tribulatio ".
Et Ruben ait: " Numquid non dixi vobis: Nolite peccare in puerum? Et non audistis me. En sanguis eius exquiritur ".
Nesciebant autem quod intellegeret Ioseph, eo quod per interpretem loquebatur ad eos.
Avertitque se parumper et flevit; et reversus locutus est ad eos.
Tollensque Simeon et ligans, illis praesentibus, iussit ministris, ut implerent eorum saccos tritico et reponerent pecunias singulorum in sacculis suis, datis supra cibariis in viam. Qui fecerunt ita.
At illi portantes frumenta in asinis suis profecti sunt.
Apertoque unus sacco, ut daret iumento pabulum in deversorio, contemplatus pecuniam in ore sacculi
dixit fratribus suis: " Reddita est mihi pecunia: en habetur in sacco!. Et obstupefacti turbatique mutuo dixerunt: " Quidnam est hoc, quod fecit nobis Deus? ".
Veneruntque ad Iacob patrem suum in terram Chanaan; et narraverunt ei omnia, quae accidissent sibi, dicentes:
" Locutus est nobis dominus terrae dure et putavit nos exploratores esse provinciae ".
Cui respondimus: " Sinceri sumus, nec ullas molimur insidias;
duodecim fratres uno patre geniti sumus, unus non est super, minimus cum patre nostro est in terra Chanaan.
Et dixit nobis vir, dominus terrae: "Sic probabo quod sinceri sitis: fratrem vestrum unum dimittite apud me et cibaria domibus vestris necessaria sumite et abite;
fratremque vestrum minimum adducite ad me, ut sciam quod non sitis exploratores et istum, qui tenetur in vinculis, recipere possitis ac deinceps peragrandi terram habeatis licentiam" ".
His dictis, cum frumenta effunderent, singuli reppererunt in ore saccorum ligatas pecunias; exterritisque simul omnibus,
dixit pater Iacob: " Absque liberis me esse fecistis: Ioseph non est super, Simeon tenetur in vinculis, et Beniamin auferetis. In me haec omnia mala reciderunt ".
Cui respondit Ruben: " Duos filios meos interfice, si non reduxero illum tibi; trade illum in manu mea, et ego eum tibi restituam ".
At ille: " Non descendet, inquit, filius meus vobiscum. Frater mortuus est, et ipse solus remansit; si quid ei adversi acciderit in via, deducetis canos meos cum dolore ad inferos ".
Претходна глава
Следећа глава